StreamNet English
Vállalati ügyfeleknek
Digital signage, információs kijelzők
Az Info Display grafikus felülete egy összetett, tetszés szerint alakítható oldal, ahol videó, állóképek, illetve szöveges információk helyezhetők el. Küllemében igazodik a vállalat hivatalos arculatához, valamint az előre megszerkesztett tartalom könnyen és valós időben változtatható, így mindig friss információkat tartalmaz. Előre ütemezett időzítéssel a kivetítendő tartalmak automatikusan is válthatók.

 

 

 

A szerkesztés egy központi számítógépen történik, amely belső hálózaton, vagy internetkapcsolaton keresztül küldi a megjelenítendő csomagokat a vevő berendezésekre. A központi szerkesztés és frissítés lehetőséget biztosít, hogy a vevő berendezések akár földrajzilag más helyszíneken kerüljenek elhelyezésre. A vevő berendezések kifejezetten erre a célra tervezett hardware eszközök, melyek a szerkesztett tartalmat fogadják és játsszák a csatlakoztatott kijelzőkre. Fizikailag könnyen integrálhatóak, hiszen a legnagyobb vevő típus sem haladja meg egy átlag számítógép méretét, de létezik tenyér méretű, könnyen elrejthető modell is.

 

A megszerkesztett tartalmat egyszerű „drag&drop” mozdulattal az összes eszközre fel lehet tölteni.

 

 

 

A professzionális Info Display készülékek három biztonsági szintet különböztetnek meg:

 

  • adminisztrátor
  • szerkesztő
  • monitorozó

 

Az hitelesítés minden esetben a készüléken történik, így akár webes felületről, akár a szerkesztő programból szeretnénk elérni, minden esetben jelszó szükséges a továbblépéshez. A webes felületen csak az alapvető beállításokra nyílik lehetőség, a tartalom szerkesztéséhez minden esetben a szerkesztő program szükséges.

 

A program telepítésénél az eszközöket egyenként kell hozzá adni a programhoz. Ekkor történik meg az eszközökre az hitelesítés is. Amennyiben több szerkesztő végzi az eszközök karbantartását, úgy érdemes az eszközöket külön csoportba rendezni és csoportonként külön jelszót hozzájuk rendelni. Ebben az esetben az adott zóna szerkesztője csak a saját eszközeihez tud csatlakozni, így elkerülhetőek a közös tartalomszerkesztésből adódó hibák és félreértések.

 

Az eszközt a webes felületén keresztül egyszerűen lehet felügyelni, így a rendszergazdák vagy szerkesztők távolról is ellenőrizhetik a megfelelő működést. Természetesen igény esetén ez a felület is jelszóval védhető.

 

 

Professzionális Digital Signage alkalmazási felületek (tájékoztató)