|
A Streamnet cégcsoport közel 4 éve támogatja Bessenyey Zoltán versenyzését, amióta igazán komoly eredményeket sikerült elérnie hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Eleinte még egy dízel Opel Astra volt a soros versenyautó, amellyel két Szlovák kategória bajnoki cím mellé, két Magyar bajnoki cím is kerül, valamint a 2010-es Bulgár Világbajnoki futamon Bessenyey a valaha volt legjobb dízel eredményével zárt. Az abszolút 22. hely világbajnoki futamon igen kimagasló eredmény, főleg olyan erős mezőnyben, ahol 15 WRC autó indult, szemben az akkori Astra, technológiailag fejletlenebb szintjével.
2010. év közepén Bessenyey az Opel Astráról a Citroen C2R2MAX versenyautóra váltott, amely ugyancsak 1.6 literes motorral rendelkezik, de szintén 200 lóerős teljesítményre képes, 5 sebességes szekvenciális váltóval szerelve. A Citroen volánjánál tavaly 3 verseny eredménye alapján a Közép-Európai Rali bajnokság 2. helyén végzett, amely pályafutásának addigi legfontosabb eredménye volt.
2011-ben 5 hazai futam következett, amelyek mindegyikén diadalmaskodott a csapat, azaz, ahol elindult a Streamnet versenyautója, ott nyert is. Ennek eredményeképpen a csapat bezsebelte a 6-os kategória „murva”, valamint a kategória bajnoki címét is. Mindezen sikerek mellett Bessenyey a 2WD bajnokság 3. helyét is megszerezte, egy olyan mezőnyben, ahol 20 2 literes motorral szerelt versenyautó indul, szemben Zoltán 1.6 literes autójával.
A csúcspont minden szempontból mégis a 2011-es év vége, hiszen november végén a Citroen Racing meghívására a csapat Franciaországba látogatott, ahol az utolsó helyi aszfalt bajnoki futamon 50 egyforma autó között indult és szerepelt ezúttal is sikeresen. A harmadik hely minden szempontból kiemelkedő teljesítmény, hiszen csak két helyi pilóta tudott gyorsabb lenni. Bessenyey Zoltán és csapata a versenyt az abszolútban 33. helyen zárta, amely a 210 indulóból szintén csodálatos eredmény!
Gratulálunk a csapat eredményeihez!
|
|